Pirotechnika Blog

Pirotechnika Blog

Fekete lőpor

2010. január 21. - kirchner

A fekete vagy füstös lőpor kálium-nitrát, kén és faszén keveréke. Por alakban (lisztlőpor) vagy különböző szemcsemérettel (füstös vadászlőpor I., II., III.) kerül forgalomba. Pirotechnikai termékek előállításánál rendszerint adalékanyagokkal lassított égésű változatban, a gyújtólánc kialakítására, lökő töltetként, atb. Használják. A filmes pirotechnikában pedig különféle hatáskeltésre (pl. robbanás imitálására) alkalmazzák.

Rakéta

Rakéta-elven működő termékek, ahol a hajtóműben keletkező gáz adja a repítő erőt, majd a termék feje a röppálya tetején felrobban, és különféle fény- és/vagy hanghatást nyújt. Fontos ismérve, hogy a pálcával szerelt rakéták pálcával együtt repülnek fel, ezért azokat soha nem szabad kézből, vagy a pálcánál leszúrva működtetni! A legtöbb esetben az ilyen rakéták egy megfelelő magasságú, üres (pl. pezsgős) üvegből, vagy földbe leszúrt üres csőből indíthatók. Vannak „igazi” rakéták is, vezetőpálca nélkül. A rakéták nagyon érzékenyek a szélre, ezért erős szél esetén nem szabad használni

Gyújtószál

A termékek biztonságos, késleltetett indítására, begyújtására szolgál. A szórakoztató pirotechnikai termékeken többnyire 1,5-2mm vastagságú, zöld, piros vagy fehér színű fonott szál, és égési sebessége általában 0,5-1cm/másodperc. A termék adott késleltetési ideje a Használati útmutatóban olvasható. Ennyi ideje van a felhasználónak a termék eldobására, illetve arra, hogy attól megfelelő távolságra menjen. A gyújtószál kevés robbanóanyagot (fekete lőport) tartalmaz. Egyes termékeken nincs gyújtószál, mert dörzsölésre, ütésre vagy közvetlen gyújtásra indulnak el, és azoknál általában nincs is késleltetés.

Tűzijáték bomba

 

A nagy tűzijátékok alapvető termékei. Általában gömb vagy henger alakú termék, főként fényhatású csillagokkal a belsejében. Átmérője 30-400 mm, a 40-50 mm-nél nagyobbakat már csak szakképzett pirotechnikus használhatja engedéllyel. Belső részében található a bontótöltet, a pirotöltet és a késleltető. A test alján, illetve külsején van elhelyezve a lökő töltet és a gyújtórendszer. Indítására rendszerint villamos izzógyújtót használnak, de az végezhető kézi gyújtással is – megfelelő hosszúságú – gyújtózsinór közbeiktatásával.

Indításakor a lökőtöltet és a késleltető rendszer egy időben gyullad, majd a röppálya csúcsán (100-150 m magasságban) a késleltető rendszer működteti a bontótöltetet, amely begyújtja és szétveti a pirotechnikai töltetet (a különböző színű csillagokat vagy egyéb pirotechnikai hatást keltő pirotesteket).

 

Szikraszökökút

Többnyire hengeres vagy kúp alakú termékek, melyeket sík talajra állítva, a legtöbb esetben a keletkező füst miatt csak kültéren lehet használni. A legkülönfélébb fényhatást, szökőkútszerűen, felfelé kiáramló szikraesőt adó termékek, melyek többnyire kis hanghatással járnak, de itt is találkozhatunk recsegő, durrogó effektekkel. Az egyik legismertebb szikraszökőkút a tortagyertya, mely beltérben is használható, égése során zömmel csak szén-dioxid és víz keletkezik.

Bengál gyertya

Vékonyfalú papírhüvelybe töltött - különböző színű lángot adó - bengál por, amely begyújtva - az elegy kémiai összetételének megfelelő - élénk színes lánggal világít. Tűzijátékok alkalmával bengáli fények (görögtűz) létesítésére használják, jellegzetes építmények (szobrok, hidak) megvilágítására a látványosság fokozására. Kisebb mennyiségben a filmpirotechnika is alkalmazza.
Kiskaliberű bengál gyertyákból igen hatásos, több színben pompázó tűzfeliratok, emblémák, kontúr-rajzok állíthatók össze.

Római gyertya

Kartonból készült csőben egymás felett több (5-8-10-20 db), kisebb csillag van, melyek a termék indítását követően egymás után, 1-2 másodpercenként automatikusan indulnak. A színes csillagok repülés közben recseghetnek, vagy csóvaszerű csíkot húzhatnak (comet). Vetőcsövet nem igényel, magát a terméket kell valamihez fixen rögzíteni, pl. korláthoz vagy karóhoz drótozni.

süti beállítások módosítása